Felvételi folyamatról

A felvételi folyamatról

Az iskolai felvétel eljárásrendje a Fülöp Áron Általános Iskola Waldorf tagozatán:

  1. Előzetes, érdeklődő beszélgetések, látogatások az intézményben, iskolaismertető programokon való részvétel (nyílt nap, mint pl: Szent János-nap, előadások, stb.)
  2. A szülő kéréssel, azaz a jelentkezési lap kitöltésével jelzi a leendő osztálytanítónak a beiratkozási szándékát.
  3. Fogadóóra: a felvételiztető csoport (melynek tagjai: az eljövendő osztálytanító, 1-2 pedagógus, pszichológus/gyógypedagógus, a szülői közösség egyik tagja) által meghatározott időpontban személyes találkozóra kerül sor a gyermek és legalább egy szülő részvételével (de amennyiben csak lehet, szeretnénk mindkét szülővel találkozni). A találkozó időpontját és helyszínét előre közöljük a szülőkkel.
    A beszélgetés során érintett témáink:
    – milyen mértékben ismerik a szülők a Waldorf-pedagógiát, hogyan viszonyulnak hozzá
    – ismertetjük az intézményünk működésével kapcsolatos tudnivalókat (szervezési, pénzügyi tudnivalók stb.)
    – a szülők mennyire hajlandóak együttműködni intézményünkkel, pedagógusainkkal, mennyire készek részt venni a közös tevékenységeken (szülői estek, ünnepek, közös önkéntes munkák stb.)
    – a szülőkkel való beszélgetés alatt a pedagógusok játékos formában felmérik a gyermek iskolaérettségét (iskolaváltás esetén érettségét, képességeit)
  4. Iskolaérettség ismérvei
  5. Iskolaváltás esetén (tehát nem kezdő évfolyamon) minden esetben legalább egyhetes próbaidőt kérünk, amely során a tanuló szociális beilleszkedését, a Waldorf intézmények sajátos légkörére, jellegzetességeire való reakcióit követjük figyelemmel.

A felvétel elbírálása a következő kritériumok alapján történik:

  • a szülők ismerjék a Waldorf-pedagógia alapelveit, iskolánk szabályait és működési feltételeit, ezek tudatában válasszák intézményünket
  • a felvételnél előnyben részesül, akinek testvére már intézményünkben jár, a Waldorf intézményünkben tanító szülők gyermekei, a Waldorf intézményből érkezők, a helyi körzetből érkezők
  • a Waldorf-pedagógia nem gyógypedagógia, intézményünk nem rendelkezik a sajátos nevelési szükségletekkel rendelkező gyermekek fejlesztéséhez szükséges szakszemélyzettel, nem vállalhatjuk ezek integrációját.

6. A találkozó után, a felvétellel kapcsolatosan visszajelzünk a szülőknek.
7. A Waldorf Tanári Konferencia átadja a Fülöp Áron Általános Iskola vezetőségének azok névsorát, akik a felvételizésre kijelölt fogadóórákon részt vettek. Ezután történik meg hivatalosan a gyerek iskolába való beírása.

Melléklet letöltése

Jelentkezési lap