A kisgyerek saját testi ritmusai csak lassan válnak rendszeressé. A Waldorf-óvoda- pedagógia ezt a folyamatot úgy segíti elő, hogy a gyerek életét mindig ismétlő, rendszeresen visszatérő időbeosztással tagolja. A témakörök, tevékenységek, művészeti foglalkozások, munkák, ételek, mesék, verses-dalos ritmikus játékok visszatérnek évi, havi, heti és napi ritmusokban. A Waldorf-pedagógia a gyerek napját úgy tagolja, hogy a koncentráltabb tevékenységek után mindig egy szabadabb következik. Ezáltal ritmusa lesz a napnak, mint ahogy a lélegzésnél a ki- és belégzés váltakozik.

Az évkör ritmusa

Állandó ismétlődéssel térnek vissza az évkör ünnepei, a természet évszakonkénti változásai és az ezzel összefüggő emberi munkák. A csoportszobában és az évszakasztalon is tükröződik az adott évszak hangulata és az évkörön belüli ünnep jellegzetessége.
A színek, díszek, továbbá a mesék, versek, dalok tartalma és a tevékenységek, munkák jellege mind a gyermek számára érzékelhető szinten arról beszél, hogy milyen időszakban él ő éppen. A természet szüntelen körforgásban éli ritmusát. Mindez megszabja az ember életét, munkáját. A Waldorf óvodában ünneptől ünnepig ezekkel a ritmusokkal összhangban él az óvónő és a gyermek.
A természet változásaihoz igazodva ünnepkörökben élünk az óvodai mindennapokban. Egy-egy ünnepkör általában 3-4 hetes időszakot ölel fel, melynek tetőpontját a csoporttal együtt töltött ünnepeink jelentik. Az ünnepnapok szokásrendszerét, megélésének milyenségét a csoport maga alakítja ki. Néhány ünnepünkön a szülők is részt vesznek.
Az évkör ünnepi időszakai:
Betakarítás (terményünnep)
Szent Mihály időszaka
Szent Márton időszaka
Szent Miklós – Advent
Vízkereszt – Három királyok időszaka
Farsang
Húsvét
Mennybemenetel
Pünkösdi időszak
Nyárünnep – Szent János

A hét ritmusa

A hét minden napjához kötődik egy-egy művészeti tevékenység, ezen túlmenően az ünnepkörből fakadóan is sok lehetőség adódik művészeti és gyakorlati (tevékenységbe ágyazott) teendők végzésére. Ezek segítségével a Waldorf-pedagógia őrzi a hagyományos tárgyi kultúra és szokások, régi kézműves tevékenységeink ápolását, megismertetését (pl. gyapjúmunkák, búzafeldolgozás lépései stb.). Az óvodai csoportok saját rend szerint alakíthatják ezeket a heti tevékenységeket.
Hetente egyszer a Waldorf óvodában lehetősége van minden gyereknek arra – általában a szabad játék ideje alatt, hogy a rajzolásban, festésben, gyurmázásban és a gyapjúkép készítése folyamán alkotó- és formálókészségét fejlessze. Így rendszeresen tapasztalhatja meg a különböző minőségeket. A hét minden napjához kötődik egy-egy művészeti tevékenység.
Ezeket a tevékenységeket az óvodai évek során, folyamatosan és hétről-hétre ismételve gyakoroljuk.

Rajzolás

Méhviaszból készült (ezért illatos) élénk, telített színű téglácska alakú kréták a rajzeszközök. Mivel az óvodás keze még nem alkalmas a „három ujjas” ceruzafogásra – ilyen fogás esetén ugyanis a kéz görcsössé válik – ezért kapnak vastagabb téglácska alakú krétákat gyerekek. Így szabadon futnak le a mozgásos impulzusok az életkornak megfelelő, nagy érzelmi telítettséggel. Témához nem kötötten, önállóan tevékenykednek a gyerekek, majd amikor befejezik a munkájukat, az elkészült rajzokat odaadják az óvónőnek, aki minden gyerek számára külön mappába gyűjti össze azokat. Az óvodáskor végén majd valamennyit ajándékként hazavihetik a gyerekek.
Az óvónő maga is rajzol időnként a gyerekek előtt: plakátot készít, vagy olyan képet rajzol, melyben a kivágott mozgatható figurákkal egy mesét is el lehet játszani.
A Waldorf-óvodapedagógia a gyerekrajzokat üzenetnek tekinti, amit a gyerek ad a fejlődéséről. A gyerek rajzaiban nemcsak az figyelhető meg, hogy a képek egyre finomabbak és szebbek, s hogy egyre jobban ábrázolja az őt körülvevő tárgyi világot s a lényeket, hanem a gyerek egész testi és lelki fejlődése tükröződik olyan pontosan, hogy az arra képzett óvónő leolvashatja belőlük a gyerek fejlettségi szintjét, esetleg hiányosságait, speciális szükségleteit.

Gyapjúkép készítés

Ez a technika átmenetet képez a kézimunkához tartozó gyapjúfeldolgozás, a plasztikus formálás és a kép-alkotás között. Sok színnel megfestett, kártolt gyapjút filclapokra lehet tenni és így képet készíteni, ami a rajzolás és festés tapasztalatait kiegészíti. Rajzoláskor kemény viaszkrétával, kemény lapon dolgozik a gyerek, festésnél vízfestékkel vizes alapon fest, levegős gyapjúból „levegős”, kevéssé kontúros képet tud készíteni. A gyerekek minden héten lehetőséget kapnak egy ilyen kép készítésére, ami egy rövid „kiállítási” idő után szétszedhető és ugyanabból az anyagból következő alkalommal is lehet képet készíteni.
Havonta egyszer az óvónő szintén készít egy nagyobb képet az ünnep témájával kapcsolatosan, és így a gyerekek láthatják a fejlettebb technikát, amit az óvónő használ: szépen előkészíti, fésüli a gyapjút, színek szerint rendezi egy kosárba mielőtt elkezdené a munkáját. Ezek után úgy kezdi a képet, hogy először különböző színekkel „befesti” a hátteret, majd egyre több nagyon puha, vékony réteget felhasználva alakulnak ki a tárgyak, lények a képen. Csak egy bizonyos távolságból hasonlít az egész egy „rajzolt” képhez.

Gyurmázás, plasztikus formálás

A csoportszobában a formázáshoz a Waldorf-óvodások élénk, telített színű, a kéz melegétől megpuhuló méhviasz lapocskákat használnak. Míg az agyag hőt von el az azzal tevékenykedő kezétől, addig a viasz,, megpuhulása után, maga is átmelegszik, s mintegy hőt sugároz. A kisgyerekkori érzékelés szempontjából ez a különbség nagyon fontos. A gyerekek mindent formálhatnak, amit akarnak: gyertyákat díszíthetnek, egész vékony, kevéske viasszal; kialakíthatnak egész kis játék-világokat is tárgyakkal, állatokkal, emberi figurákkal. Az elkészített munkákat a megfelelő helyre teszik, vagy karácsonykor, mint egy kis betlehemest, ajándékba hazavihetik a szüleiknek.
Az udvaron – főleg a meleg időszakban – a homokkal és vízzel való játék indítja a gyereket „természetes agyagozásra”. A vizes és száraz homok különleges tapintási- és hőérzethez, élményekhez, az anyagtulajdonság új tapasztalatokhoz juttatja őket. Nagyon fontosnak tartja a Waldorf-óvodapedagógia, hogy a gyerekek megtapasztalják a föld, víz, hő és egyéb természetes „elemi” dolgok minőségét közvetlenül, kipróbálják az anyag és a saját maguk lehetőségeit. 
Télen hóvár építésre, hóember készítésre és hóval való mindenféle játékra kerül sor a kinti szabad játékban. 

A sütés mint formálási tevékeny

A hetenkénti kenyér vagy cipósütés alkalmat ad tésztával dolgozni, azt kiformálni és megsütni. Alapvető formák jönnek létre: kör alakú vagy hosszúkás cipó, „kígyók”, rudak, csigák, fonott kalácsok, koszorúk. Az óvónő az ünnepekhez kapcsolódóan különböző, egyszerű formákat is alkalmazhat a sütésnél. Ezek az évköri változásban ilyenek lehetnek:
Szent Mihály időszak: kard vagy sárkány
Márton ünnep: perec vagy liba
Advent: karácsonyi sütemény, mézeskalács forma
Szent Miklós: fehér ló
Farsang: a témához tartozó forma
Húsvét: kakas
Mennybemenetel: csillagok
Pünkösd: galamb
Nyári ünnep: rózsák
Ezek a formák (miután mind nagyon egyszerűek) időnként visszaköszönnek a gyerekek sütemény formáiban, de emellett mindent kipróbálhatnak a gyerekek, és nagyon változatosan élnek is ezzel a formázási lehetőséggel. Nagyon fontos, hogy az óvónő körültekintően készítse elő a sütést, és olyan szokásrendszert alakítson ki, amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy végig szépen, nyugodtan haladjon a munka: kézmosás után, fehér kötényben, felhúzott ingujjal ülve az asztalnál lehet elkezdeni dolgozni, ahol belisztezzük a munkafelületet és az óvónő a gyerek kezébe adja a tésztát.

Víz alapú festés

Ugyanúgy mint a sütés, a festés is nagyon körültekintő előkészítést, majd rendrakást igényel. Az óvónő elrendezi a helyet: összeállítja az asztalokat egy bizonyos formára, letakarja viaszosvászonnal és a megszokott sorrend szerint rendezi be a gyerekek munkahelyét: rajztáblákat, szivacsokat, vizes üvegeket, majd festékeket rak az asztalra. A jó minőségű, akvarell papírt a gyerekek vízbe mártják, majd kiterítik a rajztáblákra. Az óvónő énekelve kezdi osztani a nagy széles ecseteket, amelyekkel a gyerekek jó minőségű akvarell színeket helyeznek el, s futtatnak szét a papíron. 
A három alapszínt kapják meg a gyerekek és ezekből tudják a vizes papíron „kikeverve” előállítani a többi színt. Fontos, hogy a tevékenység a színből, a színélményből indul ki és kontúrtalan. A hatás: egymásba folyó színhatárok. Az a rajzolásban is megfigyelhető folyamat, hogy tükröt mutat az elkészült kép a gyerek saját világélményéről és fejlődéséről, a festésénél is megfigyelhető. A gyerek szabadon dönti el, hogy melyik színnel fest és, hogy mikor van a munkájának vége. Befejezéskor egy  festőszekrénybe viszik a rajztáblákat, ahol majd megszáradnak a képek, amelyek szintén a gyerekek mappájába kerülnek. Ahogyan az előkészülésnél is segítettek a gyerekek, ugyanúgy részt vesznek az ecset és a szivacsok kimosásában, a víz cserélésében, majd amikor az utolsó kis csoport is befejezte a képeit, a rendrakásban és az üvegek kimosásában is.
A festésnek ez a fajta, az életkor sajátosságainak megfelelő megközelítése vezeti el a gyereket későbbiekben a valódi ábrázoló tevékenységig az iskolában. Igazi festményekkel is találkoznak az óvodások. Különböző ünnepekhez tartozó reprodukciókat tesz ki az óvónő a falra és az évszakasztalon képeslap formában változó tartalommal mindig jelen vannak a képek. 

A nap ritmusa

A ritmus a kisgyermeknek biztonságot ad. Megnyugtatja, ha tudja, hogy mikor mi fog következni. A ritmus pihentető. Ahol nincs rend, ott a gyermekek hihetetlenül védtelenek.
A nap ritmusa követi a légzés ritmusát: ki- és belégzés – kötöttebb és kötetlenebb időszakok. Ésszerűen tagolja a napot, oldja a felesleges feszültséget, magától adódó természetességgel közvetíti az egymás utáni tevékenységeket. 
Minden nap azonos felépítésű – teret hagyva természetesen a kedves kivételeknek (pl: születésnap) –, de tartalmát a heti és az éves ritmus, az évszakok és az ünnepek alakítják.
Gyermekek fogadása
Szabad játék: közben művészeti tevékenység vagy az ünnepkörre jellemző aktuális kézműves tevékenység zajlik (adott csoportban a napra jellemző művészeti tevékenység), csemegetál előkészítése
Játékok közös elpakolása
Közös reggeli
Ritmikus körjáték: nagymozgások, versek, dalok, mesék nagymozgásokkal kísérve, körjátékok, utánzó játékok (mindezeket esetleg történetbe ágyazva, egymással tartalmilag, hangulatilag összefüggésben).
Csemegéző kör:
Beszélgetés például az időjárásról, öltözködésről, aktuális eseményekről, gyerekek élményeiről és számba veszik egymást, a hiányzó társaikat.
Szabad udvari játék
Közös ebéd
Mesehallgatás 
Délutáni pihenés
Uzsonnázás
Szabad játék, udvari játék
Gyermekek elköszönése

Az életkori sajátosságok figyelembe vétele a Waldorf-pedagógia gyakorlatában azt jelenti, hogy tudatosan épít arra: a 2-6 éves gyerekek fő tanulási módja az önkéntelen figyelem által vezérelt SPONTÁN UTÁNZÁS. Az óvónők legfontosabb feladata ezért az, hogy egészséges, követendő MINTÁT ADVA EGYÜTT TEVÉKENYKEDJENEK a gyerekekkel. 
A gyerekek mélységesen élvezik a cselekvésekben megnyilvánuló emberi munkát, a munkáját szerető és az azzal azonosuló ember látványát. A Waldorf óvónő tudatában van annak, hogy valamennyi tevékenysége inspirálja és táplálja a gyerekek szabad játékát. Úgy tevékenykedik, hogy a gyerekek szívesen kapcsolódjanak be a munkájába, őt utánozva.  Biztosítja, hogy a gyerekek – fejlődési fokuktól és életkoruktól függően rövidebb-hosszabb idő elteltével – visszakapcsolódhassanak a kortársaikkal való szabad játékba. 
Példák: amikor hetente kenyeret sütnek, a dagasztásba, a kis cipók kiformázásába bekapcsolódnak a gyerekek; a napi teendők közül az asztalok megterítését, a csoportszoba összepakolását vagy a kert gondozását az óvónő a gyerekekkel együtt végzi. Kukoricát morzsolnak, mustot készítenek. Mivel a Waldorf óvodákban a kézművesség különös hangsúlyt kap, mint játékkészítési lehetőség, gyakran szőhetnek, fonhatnak, fakardot készítve fűrészelnek, reszelnek, csiszolnak – az óvónőkkel együtt.
Azonban nemcsak a munka jellegű – a gyerekek által szabad játékban utánzott tevékenységekbe való bekapcsolódásban – építenek a gyerekek spontán utánzó képességére. Ugyanígy a spontán bevonódás az alapja a művészeti tevékenységeknek (festés, rajzolás, gyapjúkép-készítés, viaszgyurmázás), valamint az évkör ünnepeiben állandóan visszatérő szokásokban, ünnepi rítusokban való részvételnek is.
Ha alkalmunk adódik figyelemmel végigkísérni egy Waldorf óvodai csoport napját, akkor azt látjuk, hogy nem kötelező „foglakozások” vannak (ahol visszatérő probléma lehet, ha egy-egy gyerek nem akar részt venni bennük); nem direkt és hangos felszólításokkal írják elő a gyerekek számára, hogy az adott időszakban mit kell tenniük. Mégis – éppen ennek ellenére – azt látjuk, hogy a gyerekek örömmel tevékenykednek, nincs abból adódó „fegyelmezési probléma”, hogy a gyerek „zavarta a foglalkozást”. Megvalósul az inkluzív gyakorlat. „Fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy a gyermek az értelmével tanulja meg, mi a jó és mi a rossz… Tudnunk kell, hogy minden, amit az ember egy gyermek közelében tesz, az szervesen beépül a gyermek testébe, lelkébe, szellemébe. A hajlamok és képességek, amelyek kifejlődnek a gyermekben, mind attól függnek, milyen magatartást lát maga körül.” (Rudolf Steiner, 1924)

A kisgyermek nem tud nem-utánozni
„A fogváltás előtti, első életszakaszban a gyermek bizonyos értelemben egyetlen teljes érzékszerv. Ezt a legteljesebb mértékben szó szerint kell érteniük: a gyermek teljes érzékszerv. (…) Amit mondunk a gyereknek, amit tanítunk neki, az még nem hagy mély lenyomatot benne; az a benyomásunk, hogy a beszédében utánozza azt, amit mondunk neki. De hogy milyenek vagyunk, hogy jók vagyunk-e és ezt a jóságot megjelenítjük-e a gesztusainkban vagy mérgesek vagyunk, haragosak és ezt jelenítjük meg; röviden: minden, amit teszünk, az tovább folytatódik odabent a gyermekben. Ez a lényeg. A gyermek egyetlen teljes érzékszerv, mindenre reagál, amit az emberek benyomásként előidéznek benne. Ezért az a lényeg (…), hogy tudjuk: minden, amit a gyermek közelében teszünk, a gyermek organizmusában szellemmé, lélekké és testté válik. A teljes élet egésze függ attól, hogyan viselkedünk egy gyermek környezetében. A hajlamok tehát, amiket a gyermek kifejleszt, a mi viselkedésünktől függenek.”
(Rudolf Steiner: A nevelés művészete az ember lényének megismeréséből)
Az, hogy a gyermek élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. Mit jelent ez?
Az első időszak a gyermek életében hét éves kor körül fejeződik be. Ez időszak alatt a pici testiségéhez és a világhoz való viszonya folyamatos átalakuláson megy keresztül, mialatt énje egyre erősödik, én-tudata teljesebbé válik.
A kisgyerekkori tanulás legfőbb formája az önkéntelen figyelem által vezérelt spontán utánzás. A fogváltásig a gyermek még a testhez kötött intelligenciáján keresztül, az utánzás révén lép kapcsolatba környezetével, ezáltal érti meg az őt körülvevő világot. Nem szóból tanul, hanem szemlélődésből, tapasztalatból, cselekvésből.
Utánzás útján tanul meg állni, járni, beszélni, mások cselekedeteinek utánzása révén fedezi föl a világot. Érzékszervein keresztül fogadja magába mindazt, amivel találkozik, és utánozza, amit a környezetében tapasztal. 
A gyermek nemcsak a mozdulatot, hanem a mögötte levő szellemi tartalmat is utánozza.
„Nem prédikációkkal nevelünk. A szülőnek úgy kell viselkednie, ahogyan a gyerektől is elvárja, és ugyanolyan értékek szerint kell élnie, amilyen értékeket a gyerekének át szeretne adni. Ha nem így történik, akkor bármi, amit mond, csak felesleges szócséplés.”
(Dr. Ranschburg Jenő)
A kisgyerek nem tudja nem utánozni azt, amit érzékel, átél, megtapasztal. Ilyen értelemben a gyermek „kiszolgáltatott” érzékelő és „kiszolgáltatott utánzó” – testi és lelki értelemben egyaránt.
A csemete, mivel elsősorban utánzással tanul, ehhez megfelelő követendő mintákat kell látnia és átélnie maga körül. Ezért van az, hogy a Waldorf óvodában, rendkívüli módon vigyázunk arra, amit teszünk, ahogy a mindennapi elfoglaltságainkat végezzük. Mai életmódunk mellett különösen fontos, hogy óvjuk a gyermek idegrendszerének, érzékszerveinek túlterhelődését ebben az érzékeny korban.

Az óvodáskor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége a játék. A Waldorf-pedagógia szintén komoly szerepet tulajdonít a gyermek játékának, kiemelten és elsősorban a szabadjátéknak, melyet a nevelő háttérbe húzódó, de folyamatos, állandó figyelme mellett végez a gyermek. Nem csak a csoportszobai, de az udvari szabadjáték lehetőségét is biztosítjuk óvodánkban a nap folyamán két alkalommal, másfél-másfél órában.
A szabadjáték kiemelt jelentőségét azzal indokolja pedagógiánk, hogy a gyermek csak akkor képes az őt foglalkoztató témák, kérdések, feszültségek játékban történő meg -és átélésére, ha játékát semmilyen külső irányítás vagy kényszer nem befolyásolja.
Mivel a szabadjáték során a gyermek saját fantáziájából „dolgozik”, ezért legmegfelelőbbek számára azok a játékeszközök, amelyek még kidolgozatlanok, nem „kész” játékok. Így a gyermeki fantázia mindenből mindent megteremthet, amelyre a „feldolgozás”-hoz szüksége van. A Waldorf-pedagógia a játékeszközök anyagának minőségére is nagy hangsúlyt fektet, és a természetes minőséget használja, azaz ami a természetben is fellelhető (fa, gyapjú, pamut, len stb.), és a gyermeket nem vezeti félre az érzékelésben (a műanyag tévesen érzékelteti a gyermeknek pl. a fajsúlyt).
Jellegzetes játék a Waldorf óvodákban az ún. „Waldorf-baba”. Ezek a „Waldorf-babák” körültekintő, pontos és szeretetteljes munkával készülnek az óvónők, esetleg a szülők keze által. A babák elkészítésére fordított sok idő, figyelem és aprólékos munka különösen értékessé teszi őket a gyerekek számára (még inkább, ha személyre szólóan, ajándékba kapják őket). Ezért a gyerekeket is arra szoktatjuk, hogy gyengéden és tisztelettel bánjanak velük a játék során (pl. nem fekhet a földön, betakarjuk, felöltöztetjük). A baba arcának kidolgozottsága szintén azért minimális, hogy szabad teret engedjen a gyermekek fantáziájának, a gyermek olyan külső tulajdonságokkal ruházhassa fel, amelyek bensőjéből fakadnak.

Egyéb játékeszközeink is gyakran készülnek az óvónők vagy a szülők keze által, a gyerekek szeme előtt (pl. filcállatok, horgolt kötelek, gyümölcsök stb.), így még inkább szívükhöz közelállóként játszhatnak majd velük.
Az óvónők és a szülők gyakran javítják is a játékokat, példát mutatva ezzel az értékeink megóvására. A természetben fellelhető termések, kövek, csigaházak is gyakran megtalálhatóak a játékeszközeink között, csakúgy, mint tuskók, deszkák, szép formájú ágak stb. Az udvari játék során engedjük a gyerekeknek, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelően sokféle tapintási ingerrel találkozhassanak (pl. nyáron mezítláb járás füvön, homokban, játék tócsában stb.). Esőben, havazásban is van udvari játék, természetesen a megfelelő ruházatban.  

Az óvodás mozgásigénye és cselekvési vágya nagy, ezt a felnőttnek ki kell elégítenie, lehetőséget kell biztosítania a gyermek számára – életkori adottságainak megfelelően és a biztonságot maximálisan szem előtt tartva – változatos, főleg nagymozgásformák gyakorlására.  A gyermekeknek rosszabb idő esetén is (szemerkélő eső) mindennap lehetőségük van az udvaron futkározásra, mászókázásra, hintázásra a délelőtt folyamán és a délutáni játékidőben is. A csoportszobában kisebb mozgásokat végeznek, bútorokból építkeznek, felmásznak, asztalról ugrálnak, egyensúlyoznak, a testi épségüket nem veszélyeztető módon. Nagy szerepet kap a kisgyerek saját test- és térérzékelésének elmélyítésében, a ritmusos mozgások átélésében, a mozgásformák harmonizálásában a mindennapos ritmikus játék, a reigen. A reigen finommozgásai, szép mozgásai a kisgyerek közvetlen utánzóképességére épülnek.
A ritmikus játék a Waldorf óvodákban az óvónő-gyermekek együttes játékának egy olyan formája, mely az óvónő vezetésével történik. Tartalmában az aktuális ünnepkörhöz igazodva, az óvónő olyan, gondosan kiválasztott verseket, dalokat fűz össze, melyeket tudatosan kiválasztott mozgásformákkal ötvözve játszik el a gyerekekkel együtt.

A Waldorf-pedagógia a gyermekek korai éveiben igen nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kisgyermek mindennap halljon mesét. A gyermek szókincsfejlődésére tudományosan igazolt pozitív hatását kiemelve, még számos más érv szól a mindennapos mesehallgatás mellett. Az érzelmi nevelésre gyakorolt hatása kiemelkedő. A mese nyelvén spontán módon tanulja meg a gyermek az erkölcsi kategóriákat (jó-rossz), éli végig azt a benső, intenzív folyamatot, amelynek során feldolgozza a hallottakat, azáltal, hogy belső képeket alkot meg hozzá, saját érettségének megfelelő módon. A belső képalkotás gyakorlása hatással van későbbi tanulási képességeire. A meseválasztás igazodik az adott ünnepkörhöz, a magyar népmesék (és más népek meséi) elsőbbséget élveznek a meseválasztás során. Anyanyelvünk gazdag formavilága, kifejezésmódja tükröződik bennük, ugyanakkor elsődleges eszköze a nemzeti hagyományápolásnak is.

Óvodánkban egy-egy mesét hosszabb időn keresztül hallanak a gyerekek, ennek biztonságot adó, én-erősítő hatása van a Waldorf-pedagógia szerint.

A mesehallgatás a nap folyamán mindig ugyanakkor, és ugyanolyan módon, „rítusokkal” kísérve zajlik, melyek megteremtik a gyermek számára a mesehallgatáshoz és az azt követő pihenéshez szükséges nyugodt, ellazult állapotot. Az „ismerősség” biztonságot adó érzését a gyermek mindennap hasonló módon éli át: ez nyugtatólag hat rá, jó érzéssel tölti el.

• Dramatizálás         

Az óvónő biztonságot adó jelenlétével kísérve az évkör során sor kerülhet egy-egy mese dramatizált előadására. Ez mindig nagyon egyszerű, stilizált eszközökkel történik (pl.selyemkendők), hogy a gyermek figyelme inkább a történésekre, és ne a külsőségekre irányuljon. A dramatizálást segítő jelmezek természetes anyagokból készülnek.

A mesék megjelenítése során kerüljük az olyan helyzeteket, melyekben a gyermek azt érezheti, hogy szerepelnie kell. Az óvónő nyelvi megfogalmazását a gyerekek általában mozdulatokkal kísérik. Gyakran előfordul, hogy ismételt dramatizálások után, a gyermek már annyira magáénak érzi a mesét, hogy saját maga mondja is a történetet. Nem javítjuk a gyermeket, ha a mese folyamát más szavakkal kísérve adja elő a megszokotthoz képest. Ez lehetőséget ad számára önálló nyelvi kifejezésmódra.

 (Megakadását tapintatos, rövid segítségadással korrigálhatjuk, amennyiben ő nem boldogul vele.)

• Bábozás

Óvodánkban a mesehallgatás történhet bábok által megjelenített mesével. Gyakran bábozunk,  miután a gyerekek már többször hallották a megjelenített mesét, illetve ünnepek idején, egy-egy ünnepkör zárásaként. A bábozás által bonyolultabb népmesét hosszasabban tudnak követni a kisebbek, míg a nagyobbak számára ilyen módon egy-egy rövidebb mese többszöri hallás után is figyelemmegtartó lehet.

Fontosnak tartjuk, hogy a bábok megjelenítsék azt a minőséget, amit a mese magában hordoz. A tündérmesék képi világát a selyemkendőből készült marionett-bábok jobban megjelenítik, egyszerűbb meséknél inkább gyapjúfilcből készült állóbábot használunk.

A bábokat az óvónők és a szülők saját maguk készítik, az óvodában használt természetes anyagokból (gyapjúfilc, selyem, pamut babatest-anyag, szalaggyapjú stb.)

A bábok arca csak annyira kidolgozott, hogy helyet kapjon mellette a gyermek fantáziája. Így a gyermek maga teremti meg azt a minőséget, amely számára az adott karaktert jellemezni fogja. A bábozó óvónő személye mindig teljes alakjában jól látható a gyermek számára, kezével folyamatosan kíséri a bábok mozgását, nem hagyja őket magukra. Ez a gesztus a gyermeket biztonsággal tölti el a bábbal való azonosulás során.

A bábozás kezdetét megelőzően, az asztalt selyemkendőkkel takarjuk le, a mese végén ugyanígy. Illúzióromboló lenne a gyermek számára, ha a bábasztalt a szeme láttára bontanánk le, ezért erre mindig nagy figyelemmel vagyunk. A bábok mozgatása is mindig tisztelet- és méltóságteljesen történik.

Gyakori a gyerekek spontán bábjátéka a délelőtti szabadjáték során. Ilyenkor társaiknak, esetleg a babáknak játszanak el egy-egy mesét, sokszor az eredeti mesétől eltérő tartalommal is. Az óvónő feladata, hogy a segítségadással és figyelemmel kísérje ezt a fontos folyamatot, támogassa a gyerekek önkifejezését.

A Waldorf iskola/óvoda mindig szülők elhatározásából jön létre. A szülői munka azonban nem ér véget az iskola/óvoda elindításával, mivel az ott dolgozó pedagógusok nevelő partnerként tekintenek a szülőkre. Annak érdekében, hogy elveiket, gyakorlatukat, értékrendjüket harmóniába hozzák, a pedagógusok rendszeresen (havonta) szülői esteket szerveznek.

Ezek a szülői estek alkalmat adnak az eszmecserére, a tapasztalatok megosztására, a fontosabb életkori problémák közös megértésére, feldolgozására. A havi rendszerességgel találkozó szülők eleven kapcsolatot ápolnak a pedagógussal és egymással is, ennek révén olyan szociális közeg jöhet létre, ami segítheti a mindennapos gondok megoldását és nagyobb krízishelyzet alkalmával is támogatást nyújthat. Ezen közvetlen emberi kapcsolattartás elengedhetetlen feltétele a gyerekek nevelésének, a közös felelősség tudatos kialakításának.

A szülők bevonása, az óvodában zajló közösségi programok, ünnepek, kalákák és mindennapok szervezése szintén erősítheti az elkötelezettséget és lehetővé teszi a szülők számára a pedagógiai folyamatokba történő betekintést. Fontos, hogy közösségként működjünk, és hogy a szülők is ugyanolyan részesei legyenek az óvodának, akárcsak a gyerekek.

Az óvodai élet egyik legmeghatározóbb időszaka a beszoktatás. Ez az időszak a család és pedagógusok közötti együttműködés és bizalmi kapcsolat kialakulásának az ideje.

Az új kisgyermek csoportba szoktatását a családdal történő találkozás(ok), beszélgetések, baba-mama csoport, kalákák készítik elő. A már kialakult, dinamikusan működő csoportélet szokásaihoz igazodva, nagyon sokszor, nehéz folyamaton kell átesnie a gyermeknek, mire a csoport tagjává válik, ezért történik a beszoktatás fokozatosan.

A beszoktatás menete:

Baba-mama csoport

Baba-mama csoportunk működik, ahol heti egy alkalommal a délelőtti életünk egy részéből kapnak ízelítőt az érdeklődő családok. Ezen a délutánon a gyerekek közös szabadjátéka során elkészítjük a felnőttekkel az uzsonnát és kézimunkázunk. A játékok elpakolása után közösen asztalt terítünk és étkezünk. Majd zárásként egy kis ölbéli játékot játszunk vagy egy rövid bábjáték következik.

Ezeken a találkozókon úgy a szülők, mint a gyerekek, ismerkednek a környezettel, pedagógiával és egymással, ami segíti a családok beszokását az óvodába.

Így lehetőség nyílhat arra is, hogy a következő szeptemberben már régi ismerősként üdvözölhessük egymást, s nagy bizalommal kezdhessük együtt az óvodai éveket.

Kalákák – közösségi munkák

A kaláka munkák során (csoportszoba alakítása – bútorkészítés, játékkészítés, festés, varrás, takarítás, szerelés; udvarrendezés, építkezés adott esetben stb.), közösen – gyerekek, pedagógusok, szülők – létrehozunk egy tágabb nevelési környezetet.

Fontos, hogy közösségként működjünk, és hogy a szülők is ugyanolyan részesei legyenek az óvodának, akárcsak a gyerekek. Utánzásra méltó példát mutatva, a gyerekeket olyan tapasztalatokhoz juttatjuk, hogy a világ tetteikkel formálható, alakítható, erősítjük kezdeményező készségüket, reális önértékelésüket, bizalmukat önmaguk és a világ felé.

Megéreztetjük a gyermekkel, hogy minden cselekedetével, érzésével és gondolatával részese a világban végbemenő fejleményeknek, és ezáltal befolyásolja közvetlen környezetét és egyben a világ alakulását.

Ezek az alkalmak, jó hangulatú együtt munkálkodást, közös szórakozást, nagy étkezéseket és örömteli együttlétet jelentenek szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek egyaránt.

Udvari játék

Szeptemberben vagy amikor a kisgyerek betölti a harmadik életévét a beszoktatást udvari játékkal kezdjük (1 óra), ahol a szülő is részt vesz tevékenykedve, hasznos munkát végezve az óvoda életében (körmöcske, udvar takarítás, udvari munkák, csiszolás stb.).

A beszoktatás, befogadás mindig fokozatosan, a gyermekek egyéni igényeit figyelembe véve történik, ezért folyamata gyermekenként igen nagy eltéréseket mutathat (akár 1 hónap).

A kisgyermeknek lehetősége van a szülőt megkeresni, ha érzelmileg erre még szüksége van.

Az elengedés idejét napról-napra növelve a kisgyermek fokozatosan, érzelmi traumától mentesen lesz része közösségünknek.

A gyermek érzelmi biztonsága ebben a folyamatban is elsődleges, ezért mindig tudnia kell, minek lesz aznap részese, és meddig marad aznap az óvodában.

Amikor a kisgyermek már többször (min. három alkalom) tartózkodik az udvaron szülő nélkül, akkor ez fontos jelzés a pedagógusok számára: a kisgyermekben már kialakult a bizalomnak az a foka az óvónők felé, amellyel a szülőt elengedhetjük.

Az óvodai élet

Miután az udvari játékot megszokta, átlépheti a csoportszoba küszöbét a szülő nélkül.

Az óvónők feladata, hogy  a folyamat fokozatos, gyengéd, ugyanakkor következetes lépésekkel történjen, amelyben a beszoktató szülőnek is fontos szerepe van. Az ő hozzáállása, óvónőknek adott bizalma megkönnyíti és lerövidíti ezt a folyamatot.

Az egyszerűbb beszoktatás érdekében, érkezéskor a szülők nem lépnek be a csoportszobába gyermekükkel.